Szerda délután új háromhavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben 385,5-nél azt követően, hogy a várakozásoknak megfelelően lassult az infláció az Egyesült Államokban. A dollár kissé szintén gyengült, így vele szemben 355-nél szintén háromhavi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz.
Áprilisban az amerikai termelői árak a szolgáltatások és áruk költségeinek jelentős emelkedése miatt a várakozásokat meghaladóan emelkedtek, jelezve, hogy az infláció a második negyedév kezdetén is magas szinten maradt.
Áprilisban a kínai fogyasztói árak harmadik hónapja emelkedtek, míg a termelői árak csökkenése enyhült, jelezve a belföldi kereslet rugalmasságát az ingatlanpiaci visszaesés és a gyártói aktivitás lassulása ellenére, ami további politikai támogatást indokol.
Áprilisban megállt az inflációs 14 hónapon át tartó csökkenése, 3,6%-ról 3,7%-ra nőtt a fogyasztói árindex. Eközben a maginflációs mutató még csökkenni tudott, és a Magyar Nemzeti Bank által számolt inflációs alapmutatók is folytatni tudták a mérséklődést. Ugyanakkor a jegybank az adatközlés utáni értékelésében azt emeli ki, amit a Portfolio is írt: az áprilisi átárazások még mindig intenzívebbek a megszokottnál.
Szinte teljesen lenullázódott az infláció a boltokban, összességében már alacsonyabb itt a drágulás, mint a gazdaság egészében mért infláció. Ez főként az élelmiszerek visszafogott áremelkedése miatt van, de érdekesség, hogy az egyéb bolti termékek még inkább lefelé húzzák az árindexet. Vagyis a diszkontokban, szupermarketekben és más élelmiszerjellegű vegyes üzletekben a nem-élelmiszer-termékek áralakulása még kedvezőbb a fogyasztók számára..
A befektetők számára a mai lesz a hét legfontosabb napja, ugyanis ma tartja kamatdöntő ülését a Fed. A kamatok szinten tartása szinte biztosra vehető, kérdésből viszont van bőven. Hogyan reagál a jegybank az infláció visszapattanására? Hogyan értelmezi a zavaros reálgazdasági és munkaerőpiaci folyamatokat a jegybank? Mekkora az esélye a recessziónak? Kamatvágás vagy kamatemelés lesz a Fed következő lépése? Ezek a kérdések izgatják most a piacokat, és ha úgy érzik, hogy valamelyikre választ kapnak, a piaci mozgások garantáltak. Minden fél mondatnak jelentősége lesz a mai eseményen, amely után akár teljesen új narratíva is kialakulhat a világpiacokon.
Spanyolországban az Európai Unió által harmonizált infláció 3,4%-kal emelkedett áprilisban, szemben a márciusig tartó 3,3%-os növekedéssel - derült ki a Nemzeti Statisztikai Intézet (INE) hétfőn közzétett előzetes adataiból.
Márciusban a vártnál magasabb volt az infláció a Fed preferált mutatója, a személyes fogyasztási kiadások indexe szerint.
A szolgáltatások inflációja messze meghaladja az inflációs célt, a jelenség hátterében pedig legalább részben az a "rossz szokás" áll, hogy a szolgáltató szektor szereplői az előző évi átlagos infláció alapján áraznak. Magyarországon két körben is újra emelkedésnek indulhat az infláció, és az éves árváltozás mozgása hatással lehet az inflációs várakozásokra is – mondta lapunknak Virovácz Péter, az ING vezető elemzője. Az elemző szerint nagy inflációs kilengésekre kell számítani a jövőben.
Az infláció Európában és Amerikában is visszaerősödhet, és nagyon nagy valószínűséggel emelkedni fog a következő hónapokban Magyarországon is, a kérdés az emelkedés mértéke. A jelenlegi hazai bérdinamika nincs összhangban a termelékenység-növekedéssel, ebben a helyzetben pedig a jelentős reálbér-emelkedésnek két következménye szokott lenni: vagy a munkanélküliség emelkedik meg, vagy az infláció pattan fel újra – mondta lapunknak Eppich Győző, az OTP Bank vezető makroelemzője. Ha – ahogy arra sok jel utal - a vállalatok bíznak a gazdasági kilátások javulásában, és emiatt nem építenek le, akkor reális veszélye van az inflációs várakozások beragadásának.
Az infláció összetétele némileg aggasztó, emiatt a jegybanknak résen kell lennie, de még messze nem beszélhetünk arról, hogy a dezinflációs trend megfordult – mondta lapunknak Trippon Mariann, a CIB Bank vezető közgazdásza, akit a legfrissebb inflációs fejleményekről kérdeztünk. Az elemző szerint a vártnál magasabb amerikai inflációs adatok ellenére a tengerentúlon is megfelelő irányba haladnak a folyamatok, ám a Fed ettől még kivárhat a kamatcsökkentéssel – ez pedig az MNB mozgásterét is szűkítheti. Az infláció beragadásának kockázata kétségkívül valósággá válhat, ha a magyar bérek tartósan meghaladják a termelékenységet.
Nemcsak a forint szenvedte meg az amerikai inflációs kilátások változását, a korábban globális menedékdevizának számító japán jen 34 éves mélypontra gyengült a dollárral szemben. A gyengülés nem belföldi tényezőknek köszönhető, de ez nem jelenti azt, hogy a japán jegybank jövő heti kamatdöntő ülésen ne tudna tenni a jen védelmében. Csakhogy a Bank of Japan most mással van elfoglalva: azzal, hogy kirángassa az országot az őket évtizedek óta sújtó stagnálásból.
Az elmúlt három évben világszerte inflációs sokkhatások érték a világot, de a világ gazdagjai nagyrészt átvészelték ezeket a privátbankárok és a befektetési szakemberek szerint – számol be a Financial Times.
A német infláció márciusban az energia- és élelmiszerárak csökkenésének köszönhetően 2,3%-ra mérséklődött. Ezzel 2021 júniusa óta a legalacsonyabb szintre mérséklődött. Kedvező hír az is, hogy a maginfláció enyhe lassulást mutatott.
A márciusi termelői árindex kisebb mértékű emelkedése enyhítheti azokat a félelmeket, hogy az infláció hosszabb ideig maradhat magas szinten, mint azt korábban sok közgazdász előre látta - tudósított a Cnbc.
Holnap 3,6 százalékos márciusi inflációt jelenthet a KSH, ezzel a 14. egymást követő hónapban mérséklődhet az éves alapú drágulási ütem Magyarországon - ezt ígéri a Portfolio által megkérdezett szakértők előrejelzéseinek átlaga. A tavasz folyamán lassú emelkedésbe vált az infláció.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Megállapodott az oroszokkal határos hat tagállam.
Zelenszkij helyett George Clooney-val találkozik.
Az orosz elnök szerint a megbeszéléseknek a harctéri realitásokon kell alapulniuk.
Egyebek mellett erről volt szó a pénteki Checklistben.
Erről és osztrák állampapírokról is szó volt a csütörtöki Checklistben.
Milyen árfolyamra készüljünk idén?